A karácsony egy érzés…

A karácsony egy érzés…
2023. december 21.

Az év egyik legszebb, legbékésebb időszakához érkeztünk, még ha most még rohanósnak, kapkodósnak érezzük is. A karácsonyt kicsi és nagy egyaránt várja. A kisebbek sok ajándékot, a nagyobbak pihenést, nyugalmat remélnek tőle. Még ha nem is világos mindenki számára egyértelműen karácsony üzenete, mégis valami szelíd, nyugodt, varázslatos érzés árad belőle – köszöntötte az iskola december 20-ai karácsonyi ünnepségén megjelenteket Takács Karolina.

Ezzel a varázslatos érzéssel töltötték meg a Művelődési Ház színháztermét Dégenné Kovács Margit felkészítésében az énekkar dalai, melyek meleg családi fészkek szeretetteljes hangulatát idézték: játszhatok ma akármeddig, most senki se veszekszik. Azt mondják a hátam mögött, majd ha akar, lefekszik. Együtt van, az egész család, s köztük én is ott vagyok.
Olyan jó, hogy karácsony van, karácsonyi angyalok...

Vidám verses, dalos összeállítással adtak ízelítőt a tél örömeiből Kubicza Mihályné és Staudinger Ágota felkészítésében a negyedikes diákok, akik a társaik vastapsa mellett azt is megmutatták, hogyan lehet rockosan várni a Mikulást: Mikor gyerek voltam, már akkor is volt hó, de ahol laktam, arrafelé nem tudtak a Mikulásról, roll-roll, a Mikulásról! Emiatt volt az, hogy ott a gyerekek nem viselkedtek jól. Nem pucoltunk csizmát, mert nem figyelte senki. Sárosan a földre dobtuk, és szaladtunk enni...

Az iskolások karácsonyi ünnepségén a képviselő-testület Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottsága minden esztendőben jutalomban részesíti azokat a diákokat, akik kimagasló eredményeket értek el tanulmányi versenyeken, sportversenyeken, néptánc versenyeken. Jutalomban részesült a Bólyai Matematika Levelezős versenyen elért 4. és a Hevesy György Kárpát-medencei Kémia verseny megyei döntőjében elért első helyezéséért Hartman Ákos Balázs, a Megyei Írásbeli Német Versenyen második helyen végző Riezing Réka, akit a Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében Tirhold Kármen elnök is könyvjutalomban részesített. Komlódi Szilárd a shotokan karate eredményes képviselőjeként részesült jutalomban, ő – a többi között – a Kölyöksárkányok viadalán 1 arany és 1 ezüstérmet szerzett, az Adamantin kupán 2 bronzérmet gyűjtött be, a Sakura Kupáról 3 ezüst és 1 bronzéremmel tért haza. A kajakos Bublovics Barbara is szép eredményekkel dicsekedhet: a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságon kajak négyesben 1000 m-en első, kajak kettes 2000 m-en második helyezést ért el, a Vidék Bajnokságon kajak egyes 4x200m-es váltóban másodikként, kajak kettes 2000 m-en elsőként értek célba. A Magyar Kupa Döntőben kajak kettes 2000 m-en és a Csay Renáta Regionális Akadémiai Kupán kajak kettes 2000 m-en is első lett, a Regionális Évadnyitó Bajnokságon kajak kettes 5000 m-en szintén aranyérmes teljesítményt nyújtott. Jutalmat vehetett át az Örökség Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyen elért kiemelt arany minősítésért és különdíjért Jordán Dávid, Lakatos Raul Roland, Spilman Enikő, arany minősítésért Kószás Balázs, Kun Jázmin, Sztancsik Mátyás, szólótáncos arany minősítésért Krüpl Adrienn, a Gerzanics Magdolna Népdaléneklési Versenyen elért arany minősítésért Tímár Hanna.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []