Számadás: emléktáblák hirdetik Környe Európai Falumegújítási Díj arany fokozatát

Számadás: emléktáblák hirdetik Környe Európai Falumegújítási Díj arany fokozatát
2023. december 4.
Immár hagyományosan az óvodatéren kezdték meg a környeiek és idelátogatók Advent első vasárnapján, december 3-án a közös felkészülést az ünnepre és – bár a havazás elmaradt – az igazi téli hideget, szelet hozó délutánon ezúttal is zsúfolásig megtelt a tér.

A megjelenteket a katolikus plébánia, a református gyülekezet és az önkormányzat nevében Beke László polgármester így köszöntötte: jelképesen ma este meggyúlnak az ünnepi fények, melyek karácsonyt, a megváltó születésének ünnepét, az arra való felkészülést teszik szebbé. Ünnep ez a mai nap, és ünnep advent minden napja, mivel egyre több gyertya gyullad meg az adventi koszorún, hogy egyre szebbé váljanak napjaink, hogy kellően felkészülhessünk, kívül-belül díszbe öltözhessünk szentestére és az azt követő karácsonyra.

Mindenki életében a fontos időpontok egyben a számadásnak helyt adó napok... Ilyenkor visszatekintünk az elmúlt időszakra, számba vesszük, hogy milyen eredményeket értünk el… - fogalmazott, jelképesen a téren adva át az M. Nagy József tervezésében és az Eck-Fa Kft. kivitelezésében elkészített, a Polgármesteri Hivatal udvarán található fa emlékművet, amely röviden hirdeti a több száz éves „Környei Krónika” kiemelkedő fejezeteit, köztük a legújabbat: 2020-ban Európai Falumegújítási Díj Arany fokozatát kapta.

Mindez az itt élő és dolgozó embereknek köszönhető. Ez településünk eddigi legnagyobb elismerése, amely minden környeit, és mindenkit megillet, aki tesz a faluért! – fogalmazott, s egyben mindenki számára köszönetét fejezte ki, aki segített, hogy Környe idén is méltó módon, feldíszítve ünnepelhessen külcsínében és lélekben egyaránt, hiszen a műsort adók is lelkiismeretesen és sokat dolgoztak azért, hogy Advent első vasárnapjához méltó legyen előadásuk, hogy mindannyiunk lelkében meggyulladhasson az első gyertya lángja, s a fénye napról-napra, egészen karácsonyig, az Úr eljöveteléig növekedhessen – hangzott el a polgármestertől. Ünnepi gondolatainak zárásul azt kívánta a környeiek számára, hogy az adventi várakozást ebben az évben is karácsony szeretetben teljes beteljesülése kövesse otthon a családokban, a barátok között, és életük minden területén.

Visnyei László plébános Szent Márk evangélista evangéliumát és annak mondatát legfontosabb mondatát idézte: legyetek éberek! Ez az egyik adventi feladatunk mostanság, hogy gyűjtsük a jó cselekedeteket. Gyűjtsük, hogyan tudunk még jobb emberekké válni, még jobban keresztényekké, még jobban Jézus Krisztus követőivé. Ez az első készületünk az Adventben, hiszen bármikor eljöhet az Úr Jézus. Nem tudjuk, mikor… Az evangéliumnak ez a mondata, hogy legyetek éberek, épp erre hívja fel a figyelmet: bármikor eljöhet az Úr... Lehet, hogy ebben, vagy egy későbbi pillanatban. És ha ezt az eljövetelt ki tudjuk tágítani egy jó cselekedetben, egy betegnek a meglátogatásában, egy imában, akkor mindig-mindig tudunk találkozni az Istennel. Tehát legyen az adventi feladatunk, hogy ebben az éberségben éljünk december 25-éig, és tovább is, hiszen bármikor eljöhet hozzánk az Úr újból és újból… és várjuk éberen… hangzott el az Atyától.   

A téren a hideg ellenére folyamatosan gyarapodott a közös karácsonyt várók száma, akik számára az Advent, az ünnep varázslatos, meghitt hangulatát idézte műsorával a Kisfaludy Mihály Általános Iskola énekkara, a Német Nemzetiségi Dalkör Környe, a Vackor Óvoda és Bölcsőde Kamarakórusa, a Környei Magyar Dalkör és a Környe Római Katolikus Plébánia kórusa.

Mindeközben a környei kézművesek, intézmények, karitatív szervezetek is kínálták szeretettel készült portékáikat, a pogácsáért, forralt borért, ízletes teáért pedig a hidegben türelmesen, karácsonyi hangulatban gyűlt a sor.

A Télapót és manóját is népes sereg fogadta a Mikulás ház előtt, többen korábban már hallották a szarvasok patkójának dobogását, mígnem valóban megérkezett. Ezúttal is akadtak bátrabb, és kevésbé merész gyerkőcök. Volt, aki elpityeregte magát, egy nagyobb fiúcska listával érkezett, amiből „választhat majd a Télapó”. A listát természetesen gondosan lepecsételte a segítő Manó és elhelyezte a Mikulás postaládájában…

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []