Imádták a gyerekek a mesefigurákat

Imádták a gyerekek a mesefigurákat
2025. május 25.
Ha nem is ragyogó nyárias, de kellemes, szép idő kísérte május 24-én a környei gyermeknapi programokat, amely ezúttal is több helyszínen várta a falu apraját, nagyját, akik a 14 órai kezdést követően ezúttal is szinte percek alatt megtöltötték a Művelődési Ház tereit, termeit.

A rendezvény előkészületeit és a megvalósítást idén is széleskörű összefogás jellemezte, a felnőttek munkájának gyümölcse pedig tengernyi széles gyermek és felnőtt mosoly volt, hiszen még az apukák, anyukák is élvezettel merültek el a játékokban, kézműveskedésben, és egyáltalán nem utolsó sorban, az ízletes falatokban.

A Gyereknapi programkavalkád hagyományosan a Művelődési Ház, a Vackor Óvoda és Bölcsőde, a Vöröskereszt Környei Alapszervezete közös rendezvényeként csalogatta az ünnepelteket, és idén is csatlakozott ízletes süteményekkel a Pribéliné Wéber Noémi által életre hívott „Süssünk, főzzünk valamit!” Klub. Az óvoda konyháján is „nagyüzemben” sültek a palacsinták, pár óra alatt több mint háromszáz, a kicsik, nagyok a művelődési házban válogathattak a nutellás, kakaós, lekváros töltelékek között, utána pedig finom málnával öblíthették le a falatokat.

A kicsiket idén meglepetésvendégek is várták, a látványos attrakciók még a felnőtteket is elvarázsolták. Szeretlek Bing nyuszi! Hol vannak a barátaid? Volt apróság, aki tisztes távolból szemlélte és kérdezgette a hatalmas mesefigurát, de a nyuszinak bőven jutott ölelésből, fotózásból, s ugyanígy Mickey és Minnie is sorra zsebelte be a kedveskedő simiket.  

A gyerkőcök körében változatlan népszerűségnek örvend az arcfestés, olyannyira, hogy idén sem maradt el a „túlóra”. Azt, hogy a kézművesek hány gyerkőcöt varázsoltak át, s hány csillámtetkó készült el, még megbecsülni sem lehet, és Hadverő Katinka is rendületlenül teljesítette a kívánságokat, készítette a luficsodákat. A Vöröskereszt homokkép készítő „műhelye”, gyöngyös szigetei, az óvodapedagógusok kézműves asztalai is folyamatosan „telt házzal” működtek, a program végére alig-alig maradt mutatóba némi alapanyag.

A gyerekeket természetesen a Vackor Óvoda és Bölcsőde udvarán is számos játékos elfoglaltság várta, majd birtokba vették a főteret, ahol a kicsik, felnőttek együtt énekeltek, táncoltak Gryllus Vilmos kétszeres Kossuth-díjas zenész, előadóművész, zeneszerző fülbemászó, és méltán közkedvelt gyermekdalaira.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []