Emlékezni jöttünk oda, ahol az emlékmű mellett az 1920-ban elszakított területekről hozott földben növekedik a barátság, az összetartozás fája – köszöntötte a megjelenteket az öt esztendeje átadott Trianoni Emlékműnél Maticsné Szabó-Kovács Ágnes. A képviselő-testület Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottságának tagja így idézte a fel a 103 évvel ezelőtti eseményeket, és gróf Apponyi Albert máig fájdalmasan ható szavait a diktátum kényszerű tudomásulvételekor: Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.
Darabokra szakították szegény hazánkat. A Magyar Királyság lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra esett vissza. A békeszerződés eredményeképpen a hazánk elveszítette területének több mint kétharmadát. Az ország területe 282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent. Elveszítettük a termőföld 61,4, a faállomány 88, a vasúthálózat 62,2, a kiépített utak 64,5, a nyersvas 83,1, az ipartelepek 55,7, a hitel- és bankintézetek 67%-át.
Öt éven át napi 800 tonna szenet kellett szállítanunk a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak. Át kellett adnunk kereskedelmi és halászhajóinkat, hadiflottánkat, emellett vasúti kocsikat, sőt tenger alatti kábeleket is. Veszteségként kellett leírni a románok által hadizsákmány gyanánt eltulajdonított mintegy 7000 vasúti vagont, több mint ezer mozdonyt és jelentős állatállományt. A megkisebbedett területű Magyarország kormányának kellett jótállnia minden 1914. július 28. előtti szerződésért, adósságért. Ezzel keresztre feszítették nemzetünket.
De ne feledjük! Nagypéntek nélkül nincs Feltámadás! És ez a nemzet Isten segítségével feltámadt akkor is, és azóta is él, és élni fog, ahogy Apponyi gróf mondta – hangzott el a megemlékezésen, melyet a Vackor Óvoda és Bölcsőde kamarakórusa gyönyörű énekei, valamint Karnuts Ferenc megindító szavalatai tettek még szívfájdítóbbá.
A rendezvény zárásaként a Trianoni Emlékműnél a Tardoskeddről érkező Juhász Eszter és Oravek Gábor cserkészek közreműködésével az önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, református egyház, római katolikus plébánia, vitézi rend, Vackor Óvoda, Feszty Árpád Polgári Kör, 60. számú Sík Sándor Cserkészcsapat képviselői helyezték el koszorúikat, majd a Székely Himnusz és a Boldogasszony Anyánk csendült fel.









































