Nem a gyengeség, hanem a túlélés és a dac jelképe…

A kitelepítés hetvenkilencedik évfordulójára rendezett megemlékezés kezdeteként augusztus 30-án Bognár Károly helyettes plébános celebrált szentmisét a környei római katolikus templomban, majd a vasútállomás melletti emlékműnél Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, idézte fel a kitelepítés borzalmait, és az 1947. augusztus 27-ei környei eseményeket.

Sokszor sokféle imádsággal, fohásszal fordulunk az Úrhoz, a mai nap különösleges szándékkal, imádsággal, emlékezéssel és fohásszal azért a 101 kitelepített környei családért imádkozunk és a kitelepített felvidéki magyarokért, akiket Tardoskeddről és Felvidék egyéb részeiről telepítettek ki. Imádkozzunk a családokért, akik már elhunytak, és azokért, akik leszármazottak, élők, hordozzák az emlékeket, a fájdalmakat, hogy azoknak adjon enyhületet a fájdalomban és méltóképpen tudjunk emlékezni azokra, akik elszenvedték a kitelepítés szörnyűségeit, nehézségeit, küzdelmeit. Imádkozzunk még Bedy Sándor plébános atyáért, aki nyolc évvel ezelőtt távozott el közülünk – hangzott el Bognár Károly helyettes plébánostól a szentmise kezdetén, a misét követően az emlékezők a vasútállomás mellett hajtottak fejet, ahol Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke így fogalmazott: ez a mementó, a sínpár, a vasúti kocsi kereke és az elhagyott bőrönd, számomra nem a gyengeség, hanem a túlélés és a dac jelképe. Ez a helyszín ma már közös emlékhelyünk. Nemcsak siratjuk a múltat, hanem vádat emelünk a jogtalanság ellen. A környei németséget kettétörhették, de a gyökereiket nem tudták végleg kitépni.

Tirhold Kármen az akkor történteket így idézte fel: 1947. augusztus 27-én 101 környei sváb családot fosztottak meg otthonától és vagyonától, majd mindössze húszkilónyi poggyásszal marhavagonokba kényszerítve űzték el őket szülőföldjükről. Mint fogalmazott, a kollektív bűnösség elve nemcsak az itt élő németség életét törte ketté, hanem egy másik, ugyancsak kisemmizett közösség sorsát is Környéhez kötötte. Miközben a sváb családokat Németországba telepítették ki, a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény következtében a Felvidékről elűzött magyar családok érkeztek a helyükre. „Az egyiket a nyelve miatt üldözték el innen, a másikat a magyarsága miatt üldözték ide” – érzékeltette a két közösség tragédiájának közös gyökerét.

Személyes érintettségét is megosztotta a jelenlévőkkel: nagyapja annak idején még katonaigazolványát is felmutatta a honvédeknek, abban bízva, hogy a hazáért teljesített szolgálata megóvhatja családját a jogtalanságtól. A politikai gépezetet azonban nem érdekelte a hűség…

Gondoljunk bele mindannyian: milyen lehetett elveszíteni a hazánkat, az identitásunkat csak azért, mert valaki más, valahol messze, egy íróasztal mögött úgy döntött? Milyen lehetett felvidéki magyarként belépni egy olyan házba, ahol az asztalon talán még ott volt a kitelepített sváb család meleg étele, és egy idegen élet romjain új életet kezdeni? – tette fel a fájó kérdéseket, gondolatai zárásaként hangsúlyozva, hogy a környei németséget kettétörhették, gyökereit azonban nem tudták végleg kitépni. Az elűzöttek Németországban teremtettek új otthont maguknak, míg a Felvidékről érkezők saját otthontalanságuk fájdalmával együtt kapcsolódtak be Környe közösségének újjáépítésébe. Az emlékezés ezért valamennyiüknek szól: mindazoknak, akiknek életét a XX. század embertelen, kollektív bűnösségre épülő döntései kettétörték.

A Német Nemzetiségi Dalkör énekei is a kitelepítettek fájdalmas visszavágyódását, honvágyát idézték meg, majd a Kitelepítési Emlékműnél Környe Község Önkormányzata képviseletében Beke László polgármester, Tirhold Kármen alpolgármester, a Környei Római Katolikus Plébánia nevében Bognár Károly helyettes plébános, a Környei Német Nemzetiségi Önkormányzat részéről Wéber István alelnök és Hujber Attila képviselő, Várgesztes képviseletében Eckné Csákvári Valéria polgármester, Oroszlány város részéről Gerenday Zsuzsanna alpolgármester és Auerné Böröczki Erzsébet, a Pénzügyi és Humán Bizottság tagja, a Környei Németek Baráti Köre nevében Dörner István elnök és Kerecsényi József helyezte el a kegyelet virágait.