Az ebédlőben kézműves foglalkozás keretében tavaszi, húsvéti munkadarabokat készíthettek a gyerekek. Szívesen vándoroltak asztaltól asztalig, hogy minden helyen elkészítsék saját kis munkájukat. Aki végzett, kíváncsian kereste fel a tornatermet, ahol ügyességi, játékos feladatok várták a mozgékonyabbakat. Ezalatt az iskola vezetősége rövid előadásban tájékoztatta a szülőket a beiratkozás folyamatáról, az adminisztratív feladatokról. A végső iskolaválasztásra, beiratkozásra április 20-21-én kerül sor. A program zárásaként átsétáltunk a kisépületbe, hogy gyerekek és felnőttek megtekinthessék jövendő iskolájukat, tantermeiket. Majd vidám fotózkodásra invitáltuk vendégeinket.
Szeretettel várjuk szeptemberben a kis elsősöket!
Maticsné Szabó-Kovács Ágnes

