A nap, amikor a szív is népviseletet ölt…

A nap, amikor a szív is népviseletet ölt…
2025. június 15.
Idén is jócskán megtelt a környei Művelődési Ház színházterme június 13-án, amikor a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata tartotta a vizsgaelőadását, a Szivárvány-Környe Táncegyüttes pedig a gálaműsorát.

A vendégeket Jakab András, a néptánc tagozat tánctanára, a táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte, s szólt a mozgalmas idényről, tanévről: a néptáncosok idén több mint harminc rendezvényen vettek részt fellépőként, szervezőként, meghívott vendégként, versenyzőként, és három élőzenés táncházat, bált szerveztek. Három szólótánc- és egy koreográfiai versenyre is beneveztek, s mint később elhangzott, igen szép eredményeket értek el: Székesfehérváron, a Mezőföld Virágai versenyen Spilman Enikő (Lakatos Raul kíséretében) különdíjban részesült. A várpalotai Bakony Virágai rendezvényen Lakatos Raul „Bakony Virága” szólótáncos díjat nyert. A tatabányai Forgórózsa Fesztivál keretében megrendezett Örökség Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyen kiemelt arany minősítést ért el Spilman Bence (Vona Éva Viktória kísérésével), valamint Vona Éva Viktória és Futó Máté. Arany minősítést nyert Spilman Enikő és Lakatos Raul Roland, valamint Krüpl Adrienn és Kószás Balázs. Ezüst minősítést ítélt a zsűri  a Timár Hanna-Sztancsik Mátyás, illetve a Laki Lili-Szabó Mátyás párosoknak.

A táncosok az erdélyi Visai Hagyományőrző Táncosokkal 6-7 közös programot is rendeztek, köztük a Visai Szakmai Napot is, ahol majdnem 100 táncos tanulhatott a hagyományőrzőktől. Ez ma már sajnos nagyon ritka lehetőség, hogy olyan emberektől tanulhattak táncolni, akik születésüktől fogva saját családjuk táncát tanulták és örökítik tovább.

A visai táncosokkal később a gála vendégei is megismerkedhettek, a talpalávalóról Alt István és zenekara, a bőgőmuzsikáról Budai Bence gondoskodott.

A kétórás gála alatt a közönség, szülők, nagyszülők, testvérek, rokonok és ismerősök ezúttal is megtapasztalhatták, hogy a táncban, tánccal eltöltött évek során miként ügyesednek, válnak egyre profibbá, könnyedebbé a mozdulatok, s válnak önfeledten mosolygóssá az arcok.

A színpadi produkciók sorát a Sardó és Széltolók Táncegyüttesek közös koreográfiája nyitotta. A csapat a pünkösdi hétvégét a balatonboglári Méta Fesztiválon töltötte, ahol a vegyes korosztály harmadik helyezést ért el. A testvértelepülésünk, Tardoskedd táncaiból készített „Ittál-ettél, jóllaktál” című koreográfiát a zsűri sok dicsérő szóval illette, a stílusos tánc értékelésénél a maximális 40 pontot kapták. A tánc a Vármegyei Néptánczfórum programjában is szerepelt, ahol a zsűri másik két együttessel együtt a Sardó és Széltolók csapatát is delegálta a Tatai Sokadalom Megyei Érték Gálaműsorába.

A legnagyobbakat a legkisebbek követték a régi Komárom megye területéről válogatott népi játékokkal „Fecskét látok” címmel.

„Úgy járják a csárdást” – ezzel, a Pünkösdi Vígasságokon már bemutatott Rábaközi játékokból, táncokból készített összeállítással érkezett a 2-3. osztályosokból álló Hejgetők Táncegyüttes, majd ismét a Sardó és a Széltolók vették birtokba a színpadot az „Ej, be csuda kedvem van” koreográfiával, Bukovinai összeállítással, melyet már előadtak Tatabányán, a Vértes Agorájában, Kömlődön a Perdülj ki fesztiválon, a Kisfaludy Gálán, és Oroszlányban, a Hamvas Gimnázium bálján.

A Kotyolók Táncegyüttes a tavalyi ipolyszalkai táborban felcsíki táncokat tanult, azokkal is érkeztek a gálára „Üzenet a hegyeknek” címmel, őket követte a 27 éves múltra visszatekintő Tatabányai Bányász Öregtáncos Együttes moldvai táncokkal. A koreográfiát, melyet Kelemen Piroska és Jakab András állított össze, a tavaszi Vármegyei Néptáncztalálkozó zsűrije beajánlotta a nagy hagyományokkal rendelkező Jászberényi Csángó fesztiválra.

A megyeszékhelyi vendégek után a vidám hangulatot keserédes percek váltották fel, hiszen idén négy nyolcadikos ballagótól, Sztancsik Mátyástól, Szabó Mátyástól, Laki Lilitől és Koródi Izabellától köszönt el könnyek között Kelemen Piroska, aki a bemutatott koreográfiákról elmondta, hogy egyetlen kivételével határon túliak születtek, épp úgy, mint ahogy a határon túli magyarok átölelik az anyaországot. Erdélyi, kárpátaljai, felvidéki származású gyerekeket is oktatok, és ebben a kis faluban a most ballagók között is van egy határon túli – fogalmazott.

A táncosok három éve a Kolozsvártól nem messze fekvő Visa falujába utaztak, hogy megismerkedjenek az ottani emberekkel, megtanulják a táncaikat. Azóta szorossá vált a kapcsolat a Visai Hagyományőrző Táncosokkal. Rendszeresen szerveznek közös programokat, januárban például szakmai napok keretében Környén gyűlt össze a felvidéki Kéméndi Bokréta, a Bányász Öregtáncos Együttes, valamint a Kotyolók, Széltolók, Sardó csapatok, hogy elleshessék a csodás táncokat a visaiaktól. A gála folytatásaként a Visai Hagyományőrző Táncosok léptek színre, ízelítőt adva abból a tiszta forrásból, ahonnan a környeiek is merítettek, zárószámként pedig a Sardó és Széltolók Táncegyüttesek a „Juhmérés Visában” című közös koreográfiával.

Köszönjük a csodálatos táncokat, a csillogó tekinteteket! Nagy utat jártatok be, és nagyon szépen haladtok ezen az úton, gratulálunk! – hangzott el Horti Károlynétól, a Kisfaludy Általános Iskola és AMI művészeti igazgatóhelyettesétől, majd Krisztiánné Vikor Eszter, a Szivárvány Táncegyüttes Egyesületének elnöke fejezte ki köszönetét a táncosok és a szülők számára, hiszen – mint mondta – az ő áldozatvállalásuk nélkül mindez nem jöhetett volna létre.

Igazán szívhez szóló gondolatokkal érkezett Suszter Zsolt népviseletes nagyon sikítva ölelés gyűjtő, a köszöntőjét a nagy, nagyon sikítva ölelés előtt Kelemen Piroska tolmácsolta: Szólok most hozzátok, nem, mint egy egyszerű beszélő, hanem mint az ölelések suttogója, mint a sikítva nevetés népi követője, mint egy, aki tudja: egy rendes magyar ölelés mindig hangos, meleg, és néha kicsit két lábra is emel… Nézzetek csak körül! Szoknyák lebbennek, kalapok billennek, és ha jól figyeltek, halljátok: a levegő tele van nevetéssel. Ez az a hang, ami meggyógyítja a fáradt napokat, összeköti a szomszéd falvakat, és odabújik a kalács mellé a nagymama terítője alá… Ez az a nap, amikor a szív is népviseletet ölt…

A néptánc tanszak ezúton fejezi ki köszönetét az előadás létrejöttéhez nyújtott segítségért a Kisfaludy Mihály Általános Iskola vezetőségének, Magyarits Katalin igazgatónak, Trézlné Staudinger Csilla, Horti Károlyné igazgatóhelyetteseknek. Környe Község Önkormányzatának, a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy számítanak a részvételükre a rendezvényeiken. Köszönet a gálán háttérben segítő Kovácsné Vas Ágnesnek, Borbélyné Grebely Évának, Dér Judit Zitának, Riezingné Gáspár Tímeának, Víg Reginának, Tóth Zsoltné Mező Viktóriának, Kovács Margitnak, Sárosiné Rácz Gabriellának. Köszönet a Művelődési Ház dolgozóinak, Vanya Balázsnak, Hajma Mihálynak, az „Értetek, Nebulókért!” Alapítványnak, a Csoóri Sándor Alapnak, Takács Karolinának, a szülőknek, a Szivárvány Táncegyüttes Egyesület elnökének, Krisztiánné Vikor Eszternek, és nem utolsó sorban a zenészeknek, Alt Istvánnak, Alt Gergőnek, Pachert Mártonnak, Budai Bencének, Adorján Istvánnak.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []