Veréb szerencsére nem volt

A tollnak a szár részéről a pihe-puhákat kell lefejteni. Valamikor ez egy időtöltés volt az idősek körében, amikor kalákában fosztották a tollakat. Minden lánynak kellett stafírungot készíteni a férjhez menetel idejére, így jóval korábban elkezdték a tollak gyűjtését és a fosztást. Emlékszem, még gyerek voltam és én is hallottam az asszonyoktól, hogy Kármen, ezt neked fosztjuk. Én meg azt sem tudtam, miről beszélnek. – idézte fel mosolyogva az emlékeit Tirhold Kármen elnök. Egykor a kacsának kétszer „mellesztették” a melle tollát, azaz egyszer már április, május környékén kitépkedték, utána pedig augusztusban a vágás előtt. A hagyományőrző tollfosztás évről-évre népszerűbb az idősek körében, hiszen szeretnek nosztalgiázni, a fiatalok, gyerekek pedig azért érkeznek, hogy megismerkedjenek ezzel a régi hagyománnyal, munkával.

Verebet hoztál? – fordult Wéber István egy kisfiúhoz, aki láthatóan nem tudta mire vélni a kérdést. Később a nosztalgiázó adomázás során kiderült, hogy a tollfosztás annak idején nem csak az asszonyok, lányok téli estéit színesítette meg a munka mellett beszélgetéssel, pletykálkodással, de azért a fiatalemberek is megtalálták a módját, hogy ne maradjanak ki belőle, hogy csibészkedjenek: a fosztás végéhez közeledve fogtak egy verebet, elrejtették a kupac toll alá és elengedték… a veréb össze-vissza csapdosott, a toll pedig össze-vissza szállt…