Haladunk a csendességben…

Haladunk a csendességben…
2022. december 12.
Majdnem két évtizede ültek első alkalommal Dr. Kis József világi lelkipásztori munkatárs kezdeményezésére fehér asztalhoz, agapéra Advent időszakában Várgesztes, Vértessomló és Környe római katolikus közösségének tagjai, hogy egyeztessék programjaikat, s mind jobban megismerjék egymás hitéleti tevékenységét.

Az esemény házigazdai stafétáját évente átadják, hiszen minden esztendőben más-más község látja vendégül a híveket.

A pandémia okozta két éves kényszerű szünet után december 11-én a Várgesztesi Faluházban gyülekeztek a vendégek, akiket elsőként Dr. Kis József köszöntött, majd Schlapak József világi elnök üdvözölte az egyházközségek képviselő-testületeinek tagjait, a települések polgármestereit, a hitoktatókat, kiemelten fejezve ki köszönetét Dr. Kis József számára, amiért annak idején életre hívta a találkozót, és azóta is lelkesen szervezi, patronálja.

Advent az Úrjövet. Jön az Úr, hogy találkozzunk vele. De fordítsuk meg a gondolatmenetet: nem az Úr jön hozzánk, hanem mi haladunk felé. Haladunk a csendességben, haladunk abban, hogy találkoztam önmagammal az Úrjövetnek az idejében – szólt az adventi várakozásról Visnyei László plébános, aki hangsúlyozta: a viharaink, nehézségeink, örömeink eltörpülnek Jézus születése mellett, és az igének köszönhető, hogy tud előrehaladni Várgesztes, Vértessomló, Környe Jézuskövető közössége.   

Értékeljük az életünket. Értékeljük azokat a tetteket, eredményeket, amiket akár a családban, akár a munkahelyünkön elértünk, és bizakodni kell, segíteni egymást. A segítség számtalan példáját megéljük polgármesterként is – hangzott el Rising Károlynétól, a házigazdák településvezetőjétől, aki a jelenlévő polgármestertársaknak az együttműködésért mondott köszönetet. Nagyon dicséretes, hogy egyre inkább közösen tartjuk a búcsúi miséket és más rendezvényeket. Nyáron a Szűz Mária zarándoklaton több volt a más településről érkező, mint a várgesztesi, de ez örömet és boldogságot okozott számomra, hiszen ez azt jelenti, hogy tiszteljük egymás értékeit – fogalmazott, zárásul azt kívánva, hogy ezt a szellemiséget őrizzék meg, és adják tovább a következő generációknak is.

Ma többször is elhangzott ez a szó, hogy „öröm”. Ha Jézus ott van a szívekben, akkor már képesek vagyunk örülni, már van társunk. De ha itt körbenézek, akkor egymást segítő közösségeket látok, és ha sikerünk van, akkor tudunk egymásnak is örülni, ami óriási erő – emelte ki az összefogás erejét Beke László, Környe polgármestere, hozzátéve, hogy napjainkban mind jobban szükség van erre az erőre, a közösségekre. Sokszor nagyon tudjuk magunkat sajnálni, de érdemes egy percre elgondolkodni azon, vagy valóban olyan fontosak azok a dolgok, ami miatt sajnáljuk magunkat? – tette fel a kérdést, a választ pedig a háború elszenvedőiről szólva így fogalmazta meg: legyünk hálásak, hogy tudunk segíteni. És ezt az érzést csak közösségben, jó közösségben lehet megélni. Adjunk hálát az életünk körülményeiért.

A számvetés időszaka van, legyen az települési, vagy egyházi képviselő-testület. Mindenki egyfajta mérleget készít a tervekről és a megvalósításokról, és ez igaz mindhárom településre, hiszen három olyan faluról beszélünk, ahol intenzív közösségi munka folyik, s nemcsak a civil szférában, hanem – jó példa erre a mai találkozó – az egyházközségeknél is – az összefogás erejét emelte ki Igó István is. A hétköznapok viharain a tényleges összetartozás, a szeretet és a hit tud bennünket átsegíteni – csatlakozott a plébános gondolataihoz Vértessomló polgármestere, aki a 21. századra jellemző rohanó mindennapok kapcsán szintén Advent jelentőségére hívta fel a figyelmet: tudni kell megállni, várakozni, és szeretettel tölteni meg a közösségben, a családoknál az ünnep napjait.   

A vendéglátás előtti zárszóban Visnyei László plébános mondott hálás köszönetet a jelenlévők és a három település hívei számára az egész éves munkájukért, az imádságaikért, s azért, hogy közösen haladnak előre, közösen dolgoznak a plébániákért, a polgármesterek részére pedig az egyházi közösségek példaértékű támogatásáért.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []