Az otthonainkban is emlékezzünk

Az otthonainkban is emlékezzünk
2020. június 4.
A történelmi Magyarország hiteles térképe településünkön a Trianoni Emlékmű alapja, talapzata, amely érzékletesen mutatja be a széttöredezettségét.

Az emlékművet 2018 nyarán állítottuk fel, a tavalyi évfordulón is ott gyűltünk össze emlékezni, hogy soha ne feledjük Trianon békediktátumát, Trianon bűnét, melyet száz esztendeje követtek el. Bár emberi szemmel nem látható, az átadási ünnepség résztvevői minden bizonnyal örökre az emlékezetükbe vésték, hogy az emlékmű szomszédságában elültetett barátságfa olyan földben növekszik, melyben a környei keveredik az elszakított területekről érkezett termőfölddel…

1920. június 4-e a magyar történelem fekete órája, gyászos napja, és a jövő reménységének odaveszett illúziója.

Politikai erők, a háborúban magukat győztesnek kikiáltó hatalmak, árulóból vált győztesek belemarkoltak Magyarországba, és mintha csak a szívünket szakították volna százfelé. Leszakították Magyarország csodáit: Erdélyországot, Felvidéket, Délvidéket, Kárpátalját, és mindazt, ahol magyar szív született, ahol magyar szó csengett, és ahol a mai napig magyar szív dobog, és a gyermekek ezreit magyar népdallal tanítják ékes, csodálatos magyar nyelvünkre.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []