Vissza
Pista bácsi hatalmas ajándékkosarából nem hiányozhatott az Unicum, hiszen, ahogy korábban többször is mosolyogva mondta, reggelente „egy kis kupicára mindig szükség van”. Ugyanakkor – mint mindig – most is hangsúlyozta a mértékletességet, hiszen szerinte a hosszú élet titka nem csak a születési adottságokban, a génekben rejlik, nagyon fontos a saját felelősségünk, az, hogy próbáljunk meg vigyázni az egészségünkre, akár úgy, hogy nem iszunk sok alkoholt, akár úgy, hogy sokat mozgunk, és szerinte az emberi kapcsolatok ápolása, a humor is nagyon fontos. Megverem a csizmám szárát, csókolom a vendégsereg száját! Csak tudnám, hogy hol kezdjem? – mosolygott azúttal is huncutul.
Bár Pista bácsi pár esztendeje Budapesten él a lányával, a környeiek a mai napig szeretettel őrzik a szívükben, a születésnapi összejövetelen név szerint hangzott el, hogy kiktől érkezett a faluból telefonon köszöntés. És Pista bácsi is érdeklődve követi a hazai eseményeket a Környei Hírhozón keresztül, amellyel minden hónapban becsenget hozzá a postás.
Pista bácsi párjával, Bognár Katalinnal egy kömlődi bálon ismerkedett meg, a boldogító igent 1947. október 18-án mondták ki, Környére 1955-ben költöztek, és kezdtek el építkezni. Három gyermekük született: István, Gyöngyi és Árpád. Szeretett Katóját 2003-ban, István fiát 2017-ben veszítette el, miközben gyarapodott is a szerettek száma. Ma már négy unokával, (Beatrix, Antal, Gábor, Tamás) négy dédunokával, (Virág, Péter, Fanni, Gergő István) és egy ükunokával (Áron) dicsekedhet, mókázhat.
Pista bácsi memóriája ma is tökéletesen működik, éppúgy felidézi a híradóban minap látottakat, mint a 100 évvel ezelőtti napot, 1926. szeptember elsejét, amikor először ment iskolába.
Dunaalmáson gyerekeskedett két húgával és öccsével, szeretett tanulni, de a mozgás volt a mindene. 15 évesen Dunaalmáson kisbírói állást vállalt, első fizetéséből és hitelből vásárolt egy kerékpárt, a faluban ő volt a harmadik biciklitulajdonos. Egy évvel később épp emiatt hívták el villanyszerelő segédnek, hiszen kerékpárjával járhatta a környező településeket. Segédként nem kapott fizetést, a négygyermekes édesapja viszont úgy tartotta: inkább menjen, tanuljon, kigazdálkodják, hiszen az inasévek során megszerzi a tapasztalatot, tudást. Neszmély, Süttő, Dunaalmás, majd később Oroszlány, Kisbér villamosításában vett részt a mesterével. 1943-ban behívták katonának és rádiósként az orosz frontra vitték. Egy év frontszolgálat után vezényelték Környére, itt tovább folytathatta a villamosítást. A falun kívül a körzetéhez tartozott Vértessomló, Várgesztes és Vértestolna.
Villanyszerelőként, majd kirendeltség-vezetőként dolgozott nyugdíjazásáig az oroszlányi ÉDÁSZ-nál, s bár kapott ugyan az 50-es évektől a munkájához Csepel, Danuvia, majd Pannónia P10 motort, a kerékpározást nem hagyta abba. Élete harmadik kerékpárjával a 80. születésnapjára lepte meg a család, mert a régit teljesen elkoptatta. 99 éves koráig kerékpárral járt az ebédért Környén az Idősek Klubjába, sőt a szomszéd ebédjét is elvitte. Százévesen még kertészkedett, virágokat gondozott, segített a szomszédoknak, és busszal járt bevásárolni, illetve a gyógyszertárba, de egy – épp a 102. születésnapján elszenvedett combnyaktörés miatt – ma már sajnos korlátozott mozgásában, derűje azonban változatlan.
Öregszem, bár erre nem törekszem – a 105. születésnapján elhangzó mondat idén sem maradhatott el, s Pista bácsi jókívánsága sem: legyen mindenkinek legalább ugyanennyi! Az ünnepelt számára pedig így szólt a kívánság: találkozzunk jövőre is, a 107. születésnapon!
