Majdnem félszáz elsős az iskolában
Holnaptól indulhat a tanítás, biztos lesz majd olvasás és írás. De főleg a közös játékot várom, meg hogy ki lesz majd a padban a párom! Nincs mit tenni, fogjunk bele, érezzük jól magunkat! Hogy júniusban büszkén mondjuk, bölcsebbé tett ez az év sokunkat. Számoljunk hát együtt szépen, 1, 2, 3… Kezdődjön el ez a tanév: 2023! – Maticsné Szabó-Kovács Ágnes versével bíztatta az elsősöket a 2.a, majd Magyarits Katalin igazgató szögezte le, hogy továbbra sem elvárás mindenkitől a kitűnő tanulmányi eredmény. A cél az, hogy maximálisan álljatok hozzá a mindennapi feladataitokhoz, kitartással, kellő szorgalommal végezzétek azt. Ezt várjuk el tőletek mi, és a szüleitek is. Mindent megteszünk azért, hogy ebben támogassunk, segítsünk benneteket. A feladat azonban a tietek. Aki így jár el, bizonyosan elégedetten, nyugodt lelkiismerettel zárhatja majd a tanévet – fogalmazott.
Azt is elmondta, hogy a nyár folyamán látványosan megújult a főépület második emelete, és az új tanévben egy csodálatosan felújított ebédlő várja a diákokat, akiknek csak az a dolguk, hogy meg is egyék az egészséges ételeket. A felújítások, beszerzések döntő része a környei önkormányzat felelősségteljes anyagi támogatásával valósulhatott meg. A tantestületben is történtek változások, Szelőczei Ferencné elköszönt, Ráczné Wiszt Vilma nyugdíjba vonult. Az ének-zenét Dégenné Kovács Margit oktatja majd, Józan Tamás magyar nyelvet és irodalmat, Visztné Nagy Ibolya történelmet és német nyelvet.
A kisfaludy-s sálakat, kendőket hagyományosan a végzősök kötötték a kicsik nyakába azzal az igazgatói intelemmel, hogy büszkén fogják viselni, de maximum nyolc éven át…