arrow-left Vissza

Élő hagyomány: kerepelés a faluban

Élő hagyomány: kerepelés a faluban
Hagyományőrzés
2026. március 25.
A faluban szinte tapintani lehetett a csendet, amikor nagycsütörtök este a harangok „elrepültek Rómába”. A templom tornya, ami addig az időt diktálta, hirtelen elnémult, és ez a szokatlan némaság jelezte: kezdetét vette a bűnbánat legmélyebb három napja.

Péntek hajnalban, amikor a harmat még szürkén ült a kerítéseken, a faluból tíz-tizenkét fiatal már a templomkertben gyülekezett. A legnagyobb legény, a „kereplőmester” osztotta ki a feladatokat. Nem volt ebben semmi játék: a kerepelés szent kötelesség volt, a harang hangját kellett pótolniuk, hogy a nép tudja, mikor van az imádság ideje.

– Na, indulás! – adta ki a parancsot a legidősebb.

Azzal megpördültek a kézi kereplők. A falu csendjét felhasította a száraz fanyelvtől feszített deszkalapok csattogása.  A hang éles volt és metsző, visszhangzott a vályogfalak között. A fiúk kettes sorban haladtak az utca közepén. Minden keresztnél megálltak, és háromszor, teljes erőből megforgatták a szerszámot.

A házak ablakaiban itt-ott megmozdult a függöny. Az asszonyok tudták: ideje letenni a munkát, ideje a keresztútra indulni. A kereplésnek súlya volt; emlékeztetett a szenvedésre, de közben össze is tartotta a közösséget. A gyerekek tágra nyílt szemmel nézték a kerítéslécek közül a vonuló csapatot – olyankor minden kisfiú arról álmodott, hogy egyszer ő is ott mehet a sorban, és az ő kezében is így dalol majd a bükkfa.

Nagyszombat délelőttjén volt a legvidámabb a menet. Ekkor már nemcsak az időt jelezték, hanem „begyűjtötték a jutalmat”. Megálltak a kapuk előtt, és kórusban kiabálták:

„Kerepelünk, kerepelünk, a déli harangszóra!”

A gazdasszonyok pedig már várták őket: kosárba gyűjtött piros tojást, egy-egy darab kalácsot vagy pár fillért nyomtak a legények markába. A zsivaj és a kereplő zaja ekkor már nem a gyászt, hanem a közelgő feltámadás izgalmát hordozta.

Délután, amikor a misén végre megszólalt az orgona és visszatértek a harangok, a fiúk feltették a kereplőket a padlásra. Tudták, hogy egy évig ott pihennek majd, de a fülükben még napokig ott csengtek a fa ütemes ütései, amikkel ébren tartották a falut a nagy várakozásban.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe évek óta őrzi ezt a hagyományt.  Évről-évre egyre több fiatal csatlakozik ehhez a hagyományhoz. A lelkes fiatalok idén is útra kelnek!

Akinek kedve van, lehetőség szerint várja őket csokival és tojásokkal!

Tirhold Kármen

elnök, Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe

Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó