Zengjen a dal!
Első alkalommal szervezett „A zene híd a föld és a menny között” mottóval Dalos Találkozót szeptember 14-én a Környei Magyar Dalkör a Művelődési Házban a Szivárvány-Környe Táncegyüttes, a Német Nemzetiségi Dalkör Környe, a Felsőgallai Német Nemzetiségi Dalkör, a Hétszínvirág Énekegyüttes Türje, a türjei Őszirózsa Nyugdíjas Klub, az Oroszlányi Bányász Népdalkör, a Tatabányai Bányász Dalkör részvételével.
Egy költő, ha a versét fiókba teszi és soha senki nem olvassa el, olyan, mintha meg sem írta volna. Egy énekes, ha soha nem énekelhet színpadon, olyan, mintha nem is lenne énekes – köszöntötte a vendégeket Bozó Kucskár Anikó, a Környei Magyar Dalkör vezetője, aki az előzményekről elmondta: a helyi fellépések mellett gyakran látogattak Felsőgallára, ahol Saltzer Géza gyakran szervez kórus és dalos találkozókat, a kedvet és ötletet onnan merítették.
A dalkörvezető több mint húsz esztendeje él Környebányán, s mint fogalmazott, az évek alatt soha nem maradt magyar népdal nélkül a község, ha nem is sokan, de mindig énekeltek. Rendszeresen megtartották a nemzeti ünnepeket, ünnepelték az Anyák napját, Betlehemest jártak, bölcsőcskéztek, pünkösdöltek. De sajnos egyre fogyatkoztak, a járvány idejére már csak ketten maradtak Bolemányi Magdolnával, a legrégebbi taggal. A sors, azaz a szerelem azonban Környére hozta a népdalokat szintén szerető zalai Galgovics-Ágh Adriennt és vele 2021-ben az új lendületet, majd egyre többen csatlakoztak: Böröczkiné Szűcs Judit, Domina József, Juhász Ibolya, Bús Melinda és Galgovics Tamás.
A rövid bemutatkozó után elsőként a Szivárvány-Környe Táncegyüttes Sardó csoportja és az általános iskola Széltolók Táncegyüttese lépett színre Adorján István dudakíséretében, Kelemen Piroska és Jakab András koreográfiájában a tardoskeddi farsangi, fonóbeli hagyományokat Takács András néprajzi leírásaiból felelevenítve.
Minél több helyen szólaljon meg a magyar népdal, szólaljanak meg kórusművek, és újra nyerje vissza a régi rangját, amit Kodály és Bartók tanítványai megálmodtak, hogy dalban éljen Magyarország – hívta fel a figyelmet beszédében Saltzer Géza, a KÓTA Nemzetiségi Szakbizottságának elnöke a Magyar Kórusok Napjára, amely december 16-ához, Kodály Zoltán születésnapjához kötődik. Arra is bíztatta a dalköröket, hogy szervezzék az egyházi énekkarok találkozóját, az egyházi kórusok énekeljék a szép templomi énekeket, hiszen közeledik a karácsony, aminek a jegyében lehet szervezni, gondolatai zárásaként pedig azt kívánta, hogy zengjen a dal Környén, zengjen a dal Tatabányán, Csolnokon, Esztergomban, Oroszlányban, zengjen minden településen, egyszóval dalban éljenek a vármegyei emberek!
Saltzer Géza percekkel később már fuvolán kísérte előbb a Környei, majd a Felsőgallai Német Nemzetiségi Dalkört, majd érkeztek Zalából a türjei vendégek, a Hétszínvirág Énekegyüttes és az Őszirózsa Nyugdíjas Klub Galgovics-Ágh Adrienn kötődése révén.
„Jót kívánok, szívem: szíved vígan éljen. Semmi bú és bánat szívedhez ne férjen! Citrus és tulipán kertedbe teremjen, zengő fülemüle ablakodon pengjen. Két fehér karodon két szép aranyperec. Éltessen az Isten avval, akit szeretsz!” Szólt a rövid köszöntő ének az Oroszlányi Bányász Dalkör öt meglévő tagjának előadásában, hiszen – mint Aranyosi Éva vezető elmondta – sajnos nagyon lecsökkent a létszámuk, igazi színpadképes produkciót, melyet megszoktak egy-egy fellépésen, egyenlőre nem tudnak produkálni. A meghívásnak azért tettünk eleget, mert Bolemányi Magdolna nagyon sokat segített nekünk, hogy legyen hangszeres kíséretük. Nagyon szép időszak volt, ami sajnos lezárult, de azon dolgozunk és bízunk benne, hogy lesz folytatása! – fogalmazott.
Őket követte a színpadon a Tatabányai Bányász Dalkör, majd Nyitrai csokorral érkeztek a szervező házigazdák, a Környei Magyar Dalkör tagjai, közülük a legrégebbi, Bolemányi Magdolna a rendezvényen emléklapot vehetett át.
A hagyományteremtő találkozót a színházteremben közös daltanulás, éneklés, és a Bányász Himnusz zárta, majd következett fehér asztaloknál az ízletes vendéglátás, a környei dalosok készítette finom süteményekkel megkoronázva, azt követően pedig Adorján István dudakíséretében a táncház.
A Környei Magyar Dalkör vezetője ezúton fejezi ki köszönetét a Dalos Találkozó megszervezéséhez nyújtott anyagi, erkölcsi támogatásért Környe Község Önkormányzatának, Beke László polgármesternek, az előkészületekben, lebonyolításban való részvételért a Művelődési Ház kollektívájának, a Nő Klubnak a virágdíszekért, köszönet valamennyi résztvevőnek a megtisztelő jelenlétért, és egyáltalán nem utolsó sorban köszönet a környei dalkör tagok áldozatos munkájáért!