A Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Vackor Óvoda és Bölcsőde kollektíváját, köztük a nyugalmazott munkatársakat is köszöntötte június 6-án Pedagógusnap alkalmából a Közösségi és Tájházban Beke László polgármester az önkormányzat, valamint a két intézmény Szülői Munkaközössége nevében. Az ünnepi esemény részeként Magyarits Katalin intézményvezetővel édesapjának, dr. Beke Ernőnek nyújthatta át a Gyémántdiplomáját.

A pedagógus munkája kicsit olyan, mint egy jó kertészé: nevelgeti, táplálja, vigyázza a rábízott növényt, de ha szükséges lemetszi róla a vadhajtásokat, igazítja, formálja azt, hogy egészséges szép növénnyé váljon. Nem könnyű munka, hiszen nem lehet egy pillanatra sem félbehagyni, ezért következetességet, precizitást, állandó odafigyelést és elhivatottságot követel. Ma azért jöttünk össze, hogy azokat köszöntsük, akikre, mint jó kertészekre bíztuk falunk legkisebbjeit. Nagy öröm, hogy sok nyugdíjas kolléga is velünk van ma itt. Ők azok, akikre egykoron a pályakezdők mindig számíthattak, akár már egy szünetben is jó tanáccsal segítették a munkákat – hangzott el a beszédében, majd feltette a kérdést, hogy mitől lesz egyedi arculata egy intézménynek? A választ így fogalmazta meg: nem attól a programtól, melyet az országos szabályok előírnak, hiszen ez alapján minden intézmény egyforma lenne, hanem azoktól a plusz dolgoktól, melyet az intézmények dolgozói a kötelezően előírtakon túl megtesznek a gyerekekért. Mindezek érzékeltetésére elmondta, hogy az iskola a tanévben 13 versenyen képviseltette magát több mint 200 résztvevővel, félévente legalább két osztályprogramot szerveznek, rendszeresen járnak színházba a diákok, az erdei iskolát nemcsak az alsós osztályok, a felsősök is látogatják és nagyon sikeresek az osztálykirándulások. A környei óvodások 17 buszos kiránduláson vettek részt, a kicsik számára ott alvásos programokat szerveznek az Erdei iskolába, ők is rendszeresen érkeznek a Művelődési Ház színházi előadásaira, a Tájház programjaira, a német nemzetiségi rendezvényekre, Tóparti les-hegyi kirándulásokat tesznek, és műsoraikkal megajándékozzák az ÖNO rendezvényeit. Mindezek is mutatják, hogy a kertészeink milyen kitartó és elhivatott munkával nevelgetik a környei gyerekeket. Nagyon nagy köszönet mindezért! – zárta gondolatait, majd az óvodások, iskolások ünnepi műsora után Magyarits Katalin, az iskola igazgatója tolmácsolta Dr. Pongrácz Attila, a Széchenyi István Egyetem dékánjának dr. Beke Ernő részére küldött levelét: „Köszöntjük Önt, aki nemzedékek sorát tanította írni, olvasni, számolni, aki kisdiákok értelmét nyitogatta, szeretettel nevelte őket. Tudta, mikor kell dicsérni, mikor kell korholni, mikor buzdítani, s mikor nem szólni egy szót sem, csak átölelni karral, simogató tekintettel, aggódó szeretettel… Kedves Tanító Úr! Engedje meg, hogy a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar nevében köszönetemet fejezzem ki több évtizedes odaadó tanító és nevelő munkájáért! Egykori alma matere visszavárja Önt az emlékdiploma következő fokozatának átvételekor!”

A környei intézményvezető így tekintett vissza a kárpátaljai Munkácson született, s húsz éves kora óta Környén élő Ernő bácsi gazdag életútjára: példamutató lokálpatriótaként éli mindennapjait, akinek egész életében meghatározó volt Környe, a falu lakóiért, s legfőképpen a pedagógiai intézményeiért végzett tenni akarás. Igényes szakmai munkáinak végzéséhez sorra végezte tanulmányait. A tanítóképző elvégzése után a Pécsi Tanárképző Főiskolán fizikatanári diplomát szerzett, majd amikor a település irányításában kapott közel egy évtizedes megbízatást, jogi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az általános iskola igazgatójaként tevékenykedett 1983-tól nyugdíjba vonulásáig 1999-ig. A jelenlegi iskola épületek megépítése szorosan összeforrott a nevével, de az ő településvezetése alatt épült meg az óvoda is 1972-73-ban.  Én most itt Ernő bácsi pedagógiai munkájához kapcsolódó tevékenységeiből szemezgettem, de az ő társadalmi szerepvállalása a községért, sokkal szélesebb területeket ölelt fel élete során. Mindezek elismeréseként 2017-ben vehette át a Környe Díszpolgári Címet. Mindig csodálattal hallgatom, milyen szeretettel beszél egykori hivatásáról. Szívből kívánom mindannyiunknak, hogy hasonló ragaszkodással tudjunk majd visszaemlékezni saját életpályánkra – fogalmazott, s a Gyémántdiploma átvételét követően dr. Beke Ernő igazolta az elhangzottakat, ahogy mondta, csupán a kontrasztokért idéz fel néhány múltbéli történést.

Amikor kezdtem tanítani, az 5A osztályba kerültem osztályfőnöknek, 52 gyerek volt. A B-ben „csak” 50.  Nyolc alsó tagozat délelőtt, nyolc felső délután járt iskolába, emellett még Tagyoson 3, Szentgyörgyön 1 és Környebányán 2 osztályba járt gyerek. 750-800 volt a gyereklétszám. Amikor felkértek, hogy építsek a községnek iskolát, nem indulhatott el rögtön 1971-ben, hiszen az óvoda megsüllyedt, azt kellett először rendbe tenni. 1980-ban, amikor átadták az új iskolát, leköszöntem a tanácselnöki posztról, visszamentem tanítani, a fiam osztályfőnöke voltam. Igazgató csak később lettem, de azért a község vezetésében részt vettem. Milyen feladatok voltak? Iskola környékének a rendbetétele. Sportpálya építése, napközis csoportok indítása, majd a napköziből iskolaotthon kialakítása, tehát két tanító néni, és nem napközis, végezze el a munkát, szakmailag ez óriási különbség. Alighogy elkészült az iskola, már kicsi volt. A hátsó kis épületre szinte a semmiből szedtük össze a pénzt. Úszásoktatás kicsit másként, mert 3 hétig egyhuzamban jártak. Célul tűztük ki, hogy minden környei tanuló legalább egyszer jusson el vagy az Erkel Színházba, vagy az Operába. Az iskola éveken keresztül vett 100 bérletet. Testnevelés: akkor vezették be az ötödik órát. Mi néptáncot tartottunk a testnevelés órán. Informatika: az elején csak játékra, később a megye első szaktanterme itt létesült Környén... Másfél-két hónapja tudtam meg, hogy 7 pedagógus hiányzik a környei iskolából. Ilyen régen nem volt… Ezért a szakmáért és tevékenységért küzdeni kell. „Ember küzdj és bízva bízzál.” És azt is tudom, hogy „a remény hal meg utoljára…” – zárta gondolatait, majd a már hagyományos vendéglátás részeként pontosan száz ízletes csülök került az asztalokra, és természetesen a gyönyörű „köszönöm” rózsák a program végén az ünnepeltek otthonaiban a vázákba.