A mini KRESZ park is elkészült

A 32 millió forintból kialakított pumpapálya az Aktív Magyarország Program keretében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 15.7 milliós támogatásával valósulhatott meg, a mini KRESZ parkot önerőből, 720 ezer forintból készíttette el az önkormányzat.
Ez utóbbi barnamezős beruházásnak is nevezhető, hiszen a területen korábban egy kerékpáros ügyességi pálya volt, ami felett eljárt az idő, viszont az aszfaltos rész maradt, felmerült, mit lehet vele kezdeni. Itt vagyunk a kerékpárutak csomópontjában, és ez nagyon fontos a településnek, hogy erősíti a kerékpáros kultúrát, ezért is valósultak meg ezek a fejlesztések. Itt a sportpálya mellett ideális a helyszín, hiszen ha eljönnek ide sportolni, meccset nézni a felnőttek, a család is jöhet velük, hiszen itt a játszótér, s már a mini KRESZ park, a pumpapálya is, tehát ezek is nagyon jó kikapcsolódási lehetőségeket biztosítanak – mondta el a fejlesztésekről Beke László. A polgármester azt is kiemelte, hogy a gyerekek fejleszthetik a kerékpáros ügyességüket, és jobban megismerkedhetnek a közúton rájuk vonatkozó szabályokkal, s mindezt nagyon biztonságos módon, úgy, hogy a forgalom nem veszélyezteti őket.