arrow-left Vissza

Ismét telt házas, vastapsos vizsgaelőadás és gála

Ismét telt házas, vastapsos vizsgaelőadás és gála
Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2023. június 03.
Idén is zsúfolásig megtelt a környei Művelődési Ház színházterme június 2-án, amikor a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata tartotta a vizsgaelőadását, a Szivárvány-Környe Táncegyüttes pedig a gálaműsorát.

A vendégeket Jakab András, a néptánc tagozat tánctanára, a táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte, s szólt a mozgalmas idényről, tanévről: nyáron valamennyi korosztály táborozott, a Széltolók Ipolyszalkán, a legnagyobbak pedig Erdélyben jártak. Ősszel felléptek a Bornapon, a Márton napon, télen a fiúk lucáztak, regöltek, tavasszal pedig még tovább sokasodtak a programok. Februárban a Vármegyei Tánczfórum előadásában szerepeltek, farsangoltak az iskolában, a legnagyobbak báloztak az Árpád Gimnáziumban, szerepeltek a március 15-ei műsorokban, áprilisban részt vettek a Viselet és Tánc hete programjában, a moldvai táncházukban nagyjából 200 diákot mozgattak meg, vendégeskedtek a kisbéri Langallik táncegyüttes jubileumi műsorán, májusban a tatabányai Forgórózsa Fesztiválon jártak, szerepeltek az Orbán napi ünnepségen, a környei Pünkösdi Vígasságokon, és a Méta Fesztiválon is.

Jakab András a koreográfiákról elmondta, hogy valamennyit a vizsgaelőadás és gála során láthatja először a nagyérdemű, így elképzelhető, hogy a későbbiekben még csiszolják, bővítik.

A bő kétórás előadás alatt a közönség, szülők, nagyszülők, testvérek, rokonok és ismerősök ezúttal is megtapasztalhatták, hogy a táncban, tánccal eltöltött évek során miként ügyesednek, válnak egyre profibbá, könnyedebbé a mozdulatok, s válnak önfeledten mosolygóssá az arcok. A rendezvényen a talpalávalóról Németh Dénes és zenekara gondoskodott.

Első fellépőként a rangidős táncosokból álló Sardó Táncegyüttes lépett színpadra, új koreográfiájukkal az erdélyi Kalotaszeg tájegységére kalauzolták a nézőket. Őket követték az óvodások rövid, őszi és téli játékokból álló játékfűzéssel „Dombon törik” címmel, majd az első osztályosok, a művészeti tagozat előképző második évfolyama érkezett „Újjászületés” elnevezésű tavaszi, nyári összeállításukkal.

A folytatásban csodálatos népdalok csendültek fel, Krüpl Adrienn tardoskeddi dudanótákkal, Timár Hanna pedig mezőségi, visai dallamokkal ajándékozta meg a nagyérdeműt. A tatabányai Forgórózsa Fesztivál keretében megrendezett 8. Gerzanics Magdolna népzene és népi ének versenyen Adrienn ezüst, Hanna arany minősítést ért el.

Az alapfok második osztályos táncosai somogyi táncokat, játékokat adtak elő „A berzencei erdőszélen” címmel, majd a harmadikosok, a Kotyolók táncegyüttes lépett színre. Idén az a különleges, ritka helyzet adódott, hogy a 8 fiú mellett 7 lány iratkozott be, így lány helyettest kellett keresniük, végül Krupánszki Grétának köszönhetően nyolc párral mutathatták be a „Szanyi gyerekbál” című koreográfiájukat.

Visai lassú és sűrűcsárdást adott elő Varga Zsófia és Németh József Zsolt, a Sardó Táncegyüttes oszlopos tagjai, akik tavaly a forgórózsán arany minősítést értek el, idén a székesfehérvári Mezőföld Virágai szólótáncversenyen pedig különdíjat nyertek. Őket követte a Környei Magyar Dalkör zalai betyárnótákkal, s a vidám hangulatot keserédes percek váltották fel, hiszen idén öt nyolcadikos ballagótól köszönt el személyes emlékeit könnyek között osztva meg Kelemen Petra Piroska, a Sardó Táncegyüttes művészeti vezetője.

Sztancsik Márton, Pfiszterer Éva, Hujber Dorina Mirella, Kámán Kitti és Laczó Mira Emília azonban a néptáncnak köszönhetően hetente legalább egy alkalommal visszatér majd az iskola tánctermébe, hiszen a néptánc tanulást a Szivárvány felnőtt táncegyüttesében, a Sardóban folytathatják, vannak, akik már rendszeres tagjai az együttesnek.

A végzős alapfok hatodikosok, és ötödikesek Vízöntő Táncegyüttese a Felvidék keleti részére, Kassa környékére, Magyarbődre repítette a vendégeket „A templomból kifelé” elnevezésű táncával, majd igen tehetséges utánpótlás szólótáncost és párokat szólított a színpadra és köszöntött Takács Karolina.

A Forgórózsa Fesztivál keretében megrendezett Örökség Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyen Jordán Dávid kiemelt arany minősítés mellett különdíjban is részesült a rábaközi dus stílusos előadásáért. Lakatos Raul Roland és Spilman Enikő a kiemelt arany minősítés mellett a legenergikusabb páros díját is elnyerték, a szanyi csárdás csodás bemutatásáért ezüst minősítésben részesült Vona Éva Viktória és Futó Máté. A Széltoló táncegyüttesből Kószás Balázs és Krüpl Adrienn arany minősítést értek el és szintén arany minősítéssel, és a legharmonikusabb pár különdíjával tért haza Sztancsik Mátyás és Kun Jázmin. Szabó Mátyás és Krupánszki Gréta ezüst minősítést érdemelt ki szilágysági táncukkal.

A színpadi produkciók sorát a Sardó és Vízöntők Táncegyüttesek közös száma zárta. A pünkösdi témájú koreográfia alapjai tavaly születtek meg, azóta a szám továbbfejlődött, nagy létszámú szokásfeldolgozássá érett. A Komárom-Esztergom Vármegyei Tánczfórumon neves zsűri méltatta az összeállítást, a pünkösdi hétvégén a balatonboglári Méta Fesztivál rangos versenyén pedig harmadik helyezést hozott az együttesnek Kelemen Petra Piroska és Jakab András „Az utcába’ kerek táncot járok” koreográfiája.

Zárásként Horti Károlyné igazgatóhelyettes köszöntötte a felkészítőket és a táncosokat, s fejezte ki köszönetét azért a munkáért, melynek eredményeként megszülethettek a csodálatos produkciók.

A néptánc tanszak ezúton fejezi ki köszönetét az előadás létrejöttéhez nyújtott segítségért a Kisfaludy Mihály Általános Iskola vezetőségének, Magyarits Katalin igazgatónak, Trézlné Staudinger Csilla, Horti Károlyné igazgatóhelyetteseknek, Környe Község Önkormányzatának, a háttérben segítő kollégáknak, Kovácsné Vass Ágnesnek, Krihó Natáliának, Riezingné Gáspár Tímeának, Sternhardt Zsuzsának, Tóth Zsoltné Mező Viktóriának, Jordánné Holló Mónikának, Krupánszkiné Kovács Mónikának. Köszönet a Művelődési Ház dolgozóinak, Vanya Balázsnak, Hajma Mihálynak, az „Értetek, Nebulókért!” Alapítványnak, a Csoóri Sándor Alapnak, Takács Karolinának, a szülőknek, és egyáltalán nem utolsó sorban a Szivárvány Táncegyüttes Egyesület tiszteletbeli elnökének, László Mártának.

 

Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó