arrow-left Vissza

Pünkösdi Vígasságok

Pünkösdi Vígasságok
Hagyományőrzés
2023. május 29.
A környei Pünkösdi Vígasságok május 28-án hagyományosan a Közösségi és Tájháznál vették kezdetüket, ahol Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd a Német Nemzetiségi Dalkör nótáit követően a Schemlinger Musikanten muzsikájára döntötték ki a májfát a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete férfi tagjai.

Bár különösebb népszokás nem fűződik hozzá, a májusfáról a legkisebbek ezúttal is szorgalmasan gyűjtögették a színes szalagokat, ezt a hagyományt ők teremtették meg jó pár esztendeje, amikor felfedezték, milyen díszesek a kis copfocskákon, a csuklóikon, az ingecskék hajtókáin.

Ezt követően indult a zenés és talán minden eddiginél népesebb felvonulás a Művelődési Ház elé, ahol a férfiak percek alatt emelték ki és fektették el a második májfát, hogy a gyerekek, felnőttek újabb szalagokat gyűjthessenek emlékbe, majd a közös kitáncolása után következhetett a mulatság a főtéren, ahol már szintén szép számmal gyülekeztek a pünkösdi vígasságok hírére.

Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. A lányok és asszonyok régen ezen a napon bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarították, a férfiak felöltötték ünneplőjüket. Ha a pünkösdölésben lányok és legények egyaránt részt vettek, általában közös táncmulatság zárta a napot. Ha körbe tekintek, örömmel látom, hogy ezen a gyönyörű főtéren lányok és legények egyaránt felsorakoztak, így a mi programunkon is kezdődjék a mulatság! – köszöntötte a vendégeket Tirhold Kármen, a nemzetiségi önkormányzat elnöke. A Környei Magyar Dalkör zalai betyárdalokkal és pünkösdi énekekkel, a Hagyományőrző Német Nemzetiségi Gyermekcsoport és a Német Nemzetiségi Dalkör sváb összeállítással ajándékozta meg a nagyérdeműt, majd következett a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Művészeti Iskola alapfok 1. évfolyamának pünkösdi összeállítása.  A tavaszi ünnepkör lezárásaként a lányok kapuzó, párválasztó körjátékot mutattak be, a fiúk pedig seprűs vetélkedéssel döntötték el, hogy ki legyen a pünkösdi király.

A májfadöntést és műsort idén is Pünkösdi batyus-bál követte a főtéren, a talpalávalóról, mulatságba érkezők szórakoztatásáról a Schemlinger Musikanten gondoskodott.

Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó