arrow-left Vissza

Régen volt, szép volt… 90 esztendős Ilonka néni

Régen volt, szép volt… 90 esztendős Ilonka néni
Helyi hírek
2022. szeptember 29.
A férjemet is maga köszöntötte ugye? – kérdezte a 90. születésnapját ünneplő Nagy Józsefné, Takács Ilona szeptember 28-án Beke László polgármestertől, aki Pankotai Mihályné anyakönyvvezetővel érkezett az otthonába a szép napon. Környén már nagyon sok idős van – folytatta Ilonka néni.

Igen, hála Istennek, és maradjanak is, meséljenek sokat a régi dolgokról – felelt a polgármester, s mint később kiderült, az ünnepelt valóban sokat gondol a régmúltra, s szerinte nem csak egy születésnap, akár egy-egy nap is lehet ok a számadásra.

Én azt gondolom, a legfontosabb talentum számunkra a szeretet. Amit mi érzünk legbelül, s amit mi, mint talentumot tovább tudunk adni, és ha jól sáfárkodunk vele, akkor kapunk is vissza belőle. És erre a család egy csodálatos garancia, a gyerekek, az unokák, a dédunokák. Azt kívánom, hogy ebből a szeretetből még nagyon-nagyon sokat kapjon vissza, éljen jó egészségben, és jöhessünk még ünnepelni többször is – köszöntötte Ilonka nénit az önkormányzat és a falu egésze nevében Beke László.   

Nagy Józsefné, Takács Ilona 1932. szeptember 28-án született Nagypatár pusztán. Szülei, Takács János és Nemes Mária harmadik gyermekeként, három lány és egy fiú testvérével nevelkedett a pusztai gyerekekkel együtt Patáron.

A környei általános iskola elvégzése után a Nagytagyosi gazdaságban dolgozott 1950-ig, az év októberében a Bánhidai Hőerőműben helyezkedett el: kazánfűtőként, takarítónőként, portásként dolgozott, majd a gondnokságtól ment nyugdíjba 1987-ben.

Párjával, Nagy Józseffel 1954. november 20-án kötött házasságot, Józsefet Jugoszláviából vitték el a háború alatt szovjet hadifogságba, és több társával együtt 1950 márciusában került a tagyosi gazdaságba.

A házaspárt a sors három gyermekkel ajándékozta meg, 1955-ben Zoltánnal, 1957-ben Máriával, 1962-ben Csabával. Környére, a Bem József utcai új családi házukba 1962 augusztusában költöztek, hogy a gyerekeknek ne a pusztáról kelljen bejárni az iskolába, mint annak idején Ilona néninek, testvéreinek, s valamennyi pusztai gyereknek.

A család az évek során szépen gyarapodott, a három gyermek három unokával, Zsanettel, Gáborral, Emesével, és három dédunokával, Jankával, Mártonnal, Benedekkel ajándékozta meg a házaspárt.

Szeretett párja, akinek 2012 februárjában közösen ünnepelték a 90. születésnapját, a következő esztendőben sajnos elhunyt, Ilonka néni ma is szeretettel idézi fel a családi összejövetelt szeretteik körében.

Az ünnepelt szereti a kertjét, még mindig főzöget, rejtvényt fejt, a televízióban pedig leginkább a sportműsorokat kedveli, azon belül is a labdarúgást és a röplabdát, hiszen valaha, lány korában ő is röplabdázott.

De nem csak a sportról nosztalgiázik gyakran, hiszen a 90 esztendőből bőségesen van mit felidézni. A múltról így fogalmaz: sok régi emlék visszajön a pusztai életről, ezeket elmesélem és átadom az unokáknak, dédunokáknak. Régen volt, szép volt, mert fiatal voltam.

Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó