Sertésraguval győztek a horgászok
Családi sportvetélkedő, ugrálóvár, a DanceArt Táncstúdió, Maminbaba hordozós latin fitness, a NOVA Hip Hop tánciskola, a Genius Akrobatikus Rock and Roll Club, a tardoskeddi Syrius B zenekar talpalávalója, valamint Stepa Erika & Rácsai Mátyás akusztikus duójának, Végh Viktória és Laczó Mira Emília vendégszereplésével kiegészített műsora, kempo és tűzoltó bemutató, kreatív fajátékok, arcfestés, lufihajtogató, lángos evő és főzőverseny, vidám hangulat és a korábbi napokhoz mérten szélmentes, az idő múltával ragyogó jó idő jellemezte az idei környei Családi Majálist.
Május 1-jén sokakat ébresztett a Flott zenekar a faluban, volt, akit már a tóparton talált, amely idővel benépesült. Eleinte az arcfestőknél is egy-egy gyerkőc várakozott az áhított átalakulásra, kicsivel később azonban már – ahogy lenni szokott – kora estig sorokban gyűltek, és a lufihajtogatóknak sem maradt szusszanásnyi idejük sem: sorra készültek a kívánságvirágok, kardok, macik, kutyusok, zsiráfok, katicák.
A már hagyományos családi sportvetélkedőre három formáció nevezett, mindannyian lelkesen hajtották végre a Gubicza István által megálmodott feladatokat, ő viszont – mondhatni – ezúttal nem bánt velük kesztyűs kézzel. Olykor még a sorverseny ismertetése is bonyolultnak tűnt, a megvalósítása pedig igazolta, hogy az is, s nem is kicsit. A 11 feladat végrehajtását követően magabiztosan végeztek az élen a Bóják, a második helyezettnek járó ajándékokat a Finomak vehették át, a harmadik helyet a „Finomak” szerezték meg.
A családi sportvetélkedő területe ezúttal sem maradt üresen, hiszen a hatalmas ugrálóvár mellé hagyományosan érkeztek a kreatív fajátékok kicsik és nagyok örömére, miközben színpadi produkciók szórakoztatták a vendégeket, és idén első alkalommal mutatkozott be trófeakiállítással, ízletes vadpörkölt kínálással a Környei Vadásztársaság, amely 1997-ben alakult. Vadászterületük 5689 hektár, tagjaik száma 31. Legfontosabb nagyvad vadászati tevékenységük az őzbak, mellette vaddisznóra, gímszarvasra valamint az apróvadak közül fácánra, mezei nyúlra, tőkés récére és vadlibára vadásznak. A majálison bemutatott trófeák a vadászterületük gazdálkodási területén kerültek terítékre, s nyertek el arany, ezüst, bronz érmet. Két éve a társaság területén került terítékre a megye legnagyobb, az ország második legnagyobb trófeájú őzbakja, tavaly pedig a megye legnagyobb gímszarvas trófeája.
A színpadon elsőként a DanceArt Táncstúdió-nak tapsolhatott a közönség, ők Móron alakultak 2015-ben, 2018-tól pedig már Környén is működnek a Művelődési Házban, a mazsorett műfaj szeretetét adja át vezetőjük, Soós Krisztina. Az eltelt 11 év alatt több országos és Európa bajnokságon szereztek aranyérmet.
A folytatásban a Maminbaba hordozós latin fitness anyukái bizonyították, hogy a tánc öröme, a mozgás, és a gyermeknevelés milyen remekül összeegyeztethető – a baba és édesanyja boldogságára. Egy-két apróság még édesen el is szenderedett a hordozóban, miközben édesanyja örömmel táncolt. Maminbaba Környén a Művelődési Házban: hétfőnként 10 órától Tóth-Wéber Edi vezetésével.
A Nova Hip Hop tánccsoportja is megtalálható Környén, ezúttal a helyi és tatai, oroszlányi – egészen kicsik és „egészen” nagyok mutatták be, miről is szól a hip-hop, s hogy miért értek, érnek el a hazai és külföldi versenyeken szép sikereket.
„Szeretitek a zenét és a mozgást? Ha igen akkor a legjobb hely erre a Genius akrobatikus rock and roll klub. A sportegyesület célja, hogy versenyzőket neveljen a fiatal lányokból és fiúkból, akik majd országos és nemzetközi szinten is megállják a helyüket. A gyerekek, akiket ma láthatnak edzésről edzésre hatalmas fejlődést mutatnak. A haladó táncosok lassan 4 éve, a kezdők pedig fél éve bővítik a klubot. Az egyesület vezetője Poór Dániel válogatott táncsportoló, korábbi partnereivel magyar bajnok és világbajnoki második helyezett.” – hangzott el a felkonferálás a színpadi fellépéseket záró produkciók előtt. Poór Dániel feleségével együtt folyamatosan várja a táncolni vágyókat, a edzések a környei Művelődési Házban hétfőnként 16:00-17:00 között vannak.
A színpad előtt egy olyan harcművészet bemutatójával folytatódott a program, amely nem csak látványos, hanem a való életben is működik.
A Zen Bu Kan Kempo egy összetett rendszer, amely az utcai önvédelemre épül. Ötvözi az állóharcot, a földharcot a dobásokat és a fegyverek használatát – vagyis minden helyzetre ad megoldást, legyen szó ütésekről, rúgásokról, leszorításokról vagy éppen önvédelemről.
Ez nem egyetlen stílus, hanem egy gondolkodásmód: alkalmazkodás, gyors döntés és hatékony reakció. A kempóban a technika mellett legalább ilyen fontos a fegyelem, a tisztelet és az a harcművész szemlélet, ami nem csak a teremben, hanem a hétköznapokban is jelen van.
A Gyémánt Kempo Sportegyesület 2013 óta képviseli ezt az utat Környén. Sportolóik az elmúlt évben 17 hazai és nemzetközi versenyen bizonyítottak – több korosztályban országos bajnoki címeket szereztek, és egy világbajnoki ezüstérmet is hazahoztak MMA-ban.
A bemutatót a vezetőedző, Bognár Levente 4. danos mester távollétében három kiváló segédedző irányította: Adamek Lili, Varga Imola és Budai Rajmund.
Mindeközben 15 tűzrakó helyen készültek az ételek – ahogy később a zsűri summázta – jellemzően pörkölt, gulyás – s természetesen a csapatok valamennyien abban a reményben szorgoskodtak, hogy ők hódíthatják el a Vándor Fakanalat.
A gasztrozsűri tagja volt idén is Brenkus Judit, Tardoskedd hivatalvezetője, Geiszt Imréné és Pataki Tímea.
Az eredményhirdetéskor Geiszt Imréné nem titkolta, hogy meglepően sokan készítettek pörköltet, ragut, gulyást, és a legmeglepőbb az volt, hogy a legízletesebb ételt: bakonyi sertésragu – tökéletes ízvilág az erdei gomba válogatással – a „Horgászok” csapata készítette el, akiktől – a nevük okán – halételt vártak.
Az idei Vándorfakanalat tehát „Horgászok” nyerték el, második helyen végzett a „Pörkölt Team” omlós, jó ízesítésű marhapörköltje, harmadikon a „Szomszédok” igazán betyáros, szalonna ízesítésű sertésgulyása. Különdíjat nyert el a Környei Vadásztársaság, a Családi Ízcsárda, a Farkas Time és a Tardoskeddi Kézművesek, akik nemcsak marhajó marhagulyást készítettek, de egy hatalmas vesszőkosarat is hoztak Környére ajándékba.
A sütő-főző helyeken tehát ezúttal sem szűkölködtek a finom falatokban, a közkedvelt lángosevő versenyre mégis (mint mindig) bőven akadt jelentkező, miközben az Idősek Klubjának munkatársai folyamatosan sütötték a lángost, amihez a tésztát idén is az iskolában működő konyha munkatársai gyúrták be.
A lángosevő „erőpróba” után a környei önkéntes tűzoltók adtak ízelítőt szakmai felkészültségükből, rátermettségükből, tudásukból: egy közúti balesetet követő mentést mutattak be szakszerűen, s hozzá információkkal: mi tegyünk, ha balesetet észlelünk, milyen segélyhívószámot hívjunk, és mik a legfontosabb információk ilyenkor, amiket meg kell adni?
A balesetben sérült két ember sikeres kimentését követően a jármű felgyulladt, de természetesen csak a bemutató részeként, hiszen az oltás is a program részét képezte, s amilyen gyorsan lángra kapott az autó, az önkéntes tűzoltók olyan gyorsan el is oltották. Egyben szólt az intés: ha otthon a háziasszonyok véletlenül a tűzön felejtik serpenyőben az olajat, s az lángra kap, meg ne próbálják vízzel oltani, gyorsan fedjék le!
A majális zárásaként a tardoskeddi Syrius B zenekar és a Stepa Erika- Rácsai Mátyás akusztikus duó lépett színpadra, akik a legismertebb külföldi és magyar dalok új hangzását hozták el: a koncert során elkalandoztak a pop műfajtól a soul, az R&B sőt a blues világába is, vendégfellépőként a környei Végh Viktóriával és Laczó Míra Emíliával.